Naptár

Betöltése

    Szabó Péter Bemutatkozás

     

    Bemutatkozás
    Szolnokon születtem. Nyolcéves korom óta űzőm ezt a sportágat. Mai napig hivatásos szinten kosarazom, mellette ez a hatodik éve, hogy edzősködöm. Utánpótlás szinten válogatottként Ifjusági és Junior Eb-n is részt vettem, illetve egyetemi válogatottként Universiadén. 5 évet játszottam Szolnokon első osztályban, ahol Magyar Bajnoki és Magyar Kupa címet nyertünk. Később egy évet Jászberényben játszottam, két évet pedig külföldön Szlovák első osztályban. Kosárlabda edzői képesítésemet 27 éves koromban szereztem meg Szolnokon, melyet a kosárlabdázás mellett egyből hasznosítottam is Hódmezővásárhelyen. Itt két évig alsóbb korosztályokkal foglalkoztam U11 és U12-es csapatoknál. 2018-ban igazoltam Veszprémbe, ahol játék mellett felsőbb korosztályoknál kezdtem el edzősködni vezetőedzőként és segédedzőkét egyaránt (U16-U18-U20). 2021-től pedig a VUKE alsóbb korosztályainál látom el a szakmai koordinátori feladatokat, amely mellett óvodásoknak és az U11- U12-es csapatoknak tartok edzéseket.

    Filozófia:
    Célom a sportágunk megszerettetése a gyerekekkel és a csapatba való beilleszkedés tanítása. Fontosnak tartom a kiemelt játékosok élsportra való nevelését, és az ehhez szükséges kvalitások – kitartás, erőfeszítés, fájdalomtűrés, téthelyzetben való teljesítés, mély pontokból való felállás és továbbküzdés – fejlesztését.
     
    Elérhetőség
    +36 70 433 9683
    szabo[pont]peter[kukac]veszpremkosar[pont]hu
     

    Következő mérkőzés

    K


    VS 

    1970. 01. 01.



    VS 

    1970. 01. 01.



    VS 

    1970. 01. 01.



    VS 

    1970. 01. 01.



    VS 

    1970. 01. 01.

    Korábbi mérkőzés

    GY


    VS  PVSK NKA/A

    97 - 75

    2024. 04. 14. 15:00

    Kövess minket

    Kiemelt Támogatóink