Naptár

Betöltése

    A Simonyi Iskolában jártak az NB1-es csapat játékosai

    2021. November 29.
    2 éve
    Testnevelésórán lepték meg a fiatalokat a játékosok
     
     
    Előkészítő iskolánkban, a Simonyiban tett látogatást az NB1-es felnőtt csapatunk néhány tagja. A VUKE-Sulikosár Program már harmadik éve működik. Nagy örömünkre szolgál, hogy idéntől a Simonyis alsó tagozatosoknak is tarthatunk kosárlabda edzéseket. A gyerekek, heti két alkalommal, délutánonként vesznek részt az edzéseken, illetve szerepelnek az országos Kenguru bajnokságban is.
     
     
    A két közös testnevelésóra alatt az alsós diákok megismerkedhettek a sportággal és a Veszprém KosárlabdaKlub játékosaival (Nebojsa Dukic, Madár András, Szabó Péter, Gaál Bence) Ezután dobóverseny következett, ahol veszprémbasketball-os ajándékokat nyerhettek a legpontosabban célzók. A tesióra végén mindig marad idő a játékra. Ez most sem volt másképp. Az alsós diákok egy éles kosármeccsre álltak ki a Veszprém Kosárlabda Klub felnőtt játékosai ellen. A Dávidok és Góliátok csatája minden esetben döntetlennel zárult. Az óra végén, játékosaink meghívták a gyerekeket a soron következő hazai mérkőzésre, és egy közös VUKE kiáltással zárták le a nem mindennapi tesiórát. Köszönjük a lehetőséget!
     
     
     

    Következő mérkőzés

    K


    VS  Dunaújvárosi Sárkányok

    2024. 04. 05.



    VS  Dombóvári Kosársuli KE/A

    2024. 04. 14.



    VS  PVSK NKA/A

    2024. 04. 14.



    VS 

    1970. 01. 01.



    VS 

    1970. 01. 01.

    Korábbi mérkőzés

    V


    VS  Dunaharaszti MTK-SZKSE

    67 - 99

    2024. 03. 27. 15:00

    Kövess minket

    Kiemelt Támogatóink